Tündérológia
Kategória: Tündérarcú Holdvilág, Tündérek ösvényén, Tündérvilág
Tündéri helyek a csillagos égen
Ha csillagfényes estéken feltekintünk az égboltra, csodálatos látvány tárul elénk, főleg, ha szép fényszennyezéstől mentes égre nézhetünk. A mai kor embere, tisztelet a kivételnek, rohan, siet, s még olykor azt sem veszi észre milyen a hold állása, nem hogy melyik csillagkép halad hát a feje felett. Azt mondják, hogy a régi ember úgy olvasott a csillagokból, mint ma a könyvekből szokás. Pedig minden titok, mely szükséges a emberi lélek útjához, azt odavetíti nekünk a Teremtő jó Isten minden este.
Nézzük, mit tartogat nekünk a csillagos ég a tündérekkel kapcsolatban. A régi csillagnevek tanulsága szerint tündér lehetett ősvallásunk Istenasszonya. Erről árulkodó csillagneveink:
- Kis Göncöl = Tündérasszony csillaga, Tündérasszony palotája, Nagyboldogasszony csillaga. Szintén hét csillagból áll, mint a Nagy Göncöl. A legfényesebb a rúdjának utolsó csillaga, a Sarkcsillag (Polaris). A csillagkép cirkumpoláris volta miatt láthatóan körbe forogja a Sarkcsillagot, közben húzza magával az eget. Ahogy a mondáinkból ránk maradt, “a Göncöl forgatja az eget”. Túlvilági szekér, mert fordítva halad (az ősi magyar hitvilágban a túlvilágon minden fordítva történik). Meséinkben Tündér Ilona palotája kacsalábon forog, úgy, mint maga a Göncöl csillagkép. Olyan sebesen forog, hogy ember legyen a talpán, aki bejuthat oda. Tündér Ilona palotáját egy sárkány őrzi. És lám-lám, ott az égen a Draco csillagkép, amely pontosan Tündérasszony palotáját őrzi.
- Tejút = Tündérek útja, Tündérek járása, Tündérfátyol. Meséinkben Tündér Ilona aranyalmafája akár a Tejút, melyen minden éjjel megérkezik Tündér Ilona Hattyú képében (néha más madár alakban).
- Tejúthasadék mélye a Hattyú csillagkép farkánál (Deneb) = Tündérek fordulója. Tündér Ilona kertjében van egy kút, tó, vagy forrás, melyből a Vándor(Királyfi, szegénylegény) megmerítheti korsóját az Élet és a Halál vizéből.
- Tejúthasadék nyílása = Tündérek tánca.
- Szírius csillag= Tündérfő
Egy kis “versecske”
Hold-Tündérség
Ha teljes a Hold, fénye telít,
S nem látod a csillagokét,
A Tejúton titokban
Tünde száll a magosban.
Hold fényének leple alatt
Tündér sereg tova halad.
Fel a fényes Hattyúig
Tova a fordulatig.
Ottan állnak forrás mellett
Korsót merít minden tünde.
Élet-e vagy halálét?
Csak ő tudja magáét.
Majdan lassan visszatérnek,
Erdő mélyén táncra kélnek.
Holdnak fehér fátyolánál
Köd szitál a félhomályban.
Ezüst csillan a fűszálon
Varázslatos gyöngysoron.
Ködfátyolból szőnek álmot
Teremtik az új világot.
Élteteik az ÉLETET
Erdőt, mezőt, réteket.
Ügyelik a gyöngye hajtást,
Felkarolják az árvát,
Növelik a növény szárát,
Csinosítják virág szirmát.
Holdasszonynak Lányai
Élet-halál urai.
(SNR. 2014)